Én, az önkéntes - felhívás

A Labrisz NCTA-projektjében egy utcai plakátkampányt szervezünk az önkéntesség népszerűsítésére, Én, az önkéntes címmel.

A kampánnyal célunk megmutatni, hogy miért jó az önkéntesség, mint életforma annak, aki űzi, és miért jó mindez a társadalomnak.

Ehhez keresünk olyanokat, akik önkéntesként dolgoznak, és másokat is biztatnának erre.

Néhány hónapja már dolgozunk az ügyön, így több kisebbségből van egy-egy üzenetünk, illetve arcát vállaló önkéntesünk, de szeretnénk még színesíteni ezt a kört, illetve bővíteni az üzeneteket. Noha a hangsúly tudatosan az emberi jogokra, esélyegyenlőségre kerül, várunk más területen önkéntesként dolgozókat is!

Kiket keresünk?

Olyan embert keresünk, aki valamilyen csoport/ügy érdekében rendszeresen önkéntes munkát végez, és:

1. egyetért a következő általános üzenetekkel (vagy valamelyiket közelállónak érzi magához):

Azért önkénteskedem, mert…:

  • Az önkéntességtől többé válok
  • Élhetőbbé teszem a világot
  • Ezzel példát mutatok
  • A cél motivál, nem a pénz
  • Ez az a közösség, ahol szabad vagyok

2. Vállalni tudja, hogy megfogalmaz egy mondatot saját önkéntes tevékenységéről, nagyjából a következő mintára:

X vagyok, azért önkénteskedem/azért dolgozom önkéntesként, mert/hogy… (ide jön a konkrét cél és célcsoport amiért, akiért dogozik)

pl.: Béla vagyok, azért önkénteskedem, hogy a tehetséges roma fiatalokat segítsem abban, hogy felsőfokú végzettséget szerezzenek.

3. Az arcát és a keresztnevét adja a kampányhoz:

Részt vesz a kampány-spot forgatásán, ahol elmondja ezt a saját mondatot a kamerába, illetve ugyanekkor a plakátokhoz portréfotókat készítünk róla.

A plakátokon a felirat egy szívéhez közel álló általános üzenet, illetve saját üzenete lesz.

A felhasználás:

spotok - youtube-on keresztül terítve, plakátok - vidéken vándorkiállítás, Budapesten kiállítás és utcai plakátkampány formájában.

A spotba lehetőség szerint minden üzenet bekerül, a kiállítás anyagát és az utcai kampányban résztvevő plakátokat a résztvevő önkéntesek és a szervezők választják ki.

Jelentkezés:

tea.erdelyi@gmail.com címen, március 31-ig. A jelentkezéshez küldd el saját üzenetedet!


altszoveg