A LIFT nem páternoszter!

2005. október 29-én járt fel s alá a LIFT a Kultiplex összes termeiben, a lányok nagy önálló identitás-kijelölő rendezvénye, a Leszbikus Identitások Fesztiválja. Nomen est omen, mondhatnánk, ha olyan könnyű volna feltárni hirtelen a leszbikus identitásokat, de bizony nem olyan könnyű... Amíg rá nem jövünk, hogy hajdanán gyanúsan a melegség szinonimájaként volt használatos az „identitás”, azonban tétova ám kitartó használata során bizony kiterjedt jelentésmezőt vonzott. Identitásainkat nevezhetnénk komplexebb tulajdonságainknak is, amelyekkel azonosulunk és azonosítanak, többes identitásunk része és alkotója személyiségszerkezetünknek, a leszbikus pink pedig egyetlen árnyalat összes egyéb azonosságunk színeiben.

A LIFT-et szervező leszbikusok legnagyobb vállalása, hogy immár önállóan, saját arcokat és szervezőerőt kiállítva mutatkozzanak be, úgy is mint leszbikusok, de úgy is mint autonóm nők. Nézők és szereplők, írók és olvasók, operatőrök és operációk, elvont és konkrét nők, társak és társtalanok, társadalmiak és nagyon privátok. A Lift az ő identitásaik kiteljesedése és megmutatása, valamint érzékeny felismerése annak, hogy ami nem látszik, annak jó esélye van arra, hogy még sokáig ne is legyen.

Hogyne mentem volna magam is már délelőtt a Kultiplexbe, megnézni újra ebben az új hangulatban is az Egymásra nézve című kultfilmet, amelyet több mint húsz éve láthattam először egy debreceni moziban, a nézők hangos ellenszenv-nyilvánításai közepette a szerelmes részeknél. De csak most éreztem, hogy eddig milyen feszültséggel néztem végig mindahányszor, és ismertem fel benne összerándult gyomorral a szerelmi szenvedéseket és az örökös leküzdhetetlen kívül rekedtséget mindenen.

A film rendezőjét, Makk Károlyt és két szereplőjét, Igó Évát és Pogány Juditot hívta meg beszélgetésre a program szervezője, Takács Mari, az Leszbikus Filmbizottság egyik oszlopa. Végül Pogány Judit fogadta el a Lift meghívását, és valóban, a fesztivál legjobb pillanatai között tartom én számon a beszélgetést ővele. Pogány Judit volt a filmbéli rossz leszbikus, a tragikus hősnő ellentéte, akibe nem szeret bele gyönyörű unatkozó káderfeleség, aki nem lesz a politikai igazság bajnoka és mártírja. A rossz leszbikus éppen olyan, mint a diktatórikus rendszerek bármelyik többségi áldozata: megnyomorított, nemlétbe kényszerített, sokszorosan kiszolgáltatott, önveszélyes besúgó és önpusztító alkoholista, aki egyébként megalázóan viszonzatlanul szerelmes a jóba.

Árnyalt és emberi volt a figura, amelyet Pogány Judit megformált a filmben, és ilyené vált a beszélgetés is vele, több nyíltszíni tapsban részesítette a hálás közönség, amely bevonódott a valóban meghitt beszélgetésbe és megosztotta saját élményeit a művésznővel.

A negyvenesek arról számoltak be, hogy nekik milyen volt eszmélő húszévesként megkapni ezt a filmet, ezt a leszbikus tükröt. Kissé félelmetes, bizony. Mert e filmen kívül semmi sem szólt róluk, ebben viszont nem volt számukra hely, azaz egyetlen leszbikus identitás sem, amelynek megtapasztalása az életveszélyesnél kisebb kockázattal lett volna bevállalható. 
Majd idős hölgy mesélte el találkozását Galgóczi Erzsébettel, népi leszbikus irodalmunk nagy alakjával, akinek regényéből készült a film. Sokmindenről szó esett közöttünk, idézte föl mosolyogva emlékeit, szép lakása volt és finom teával kínált, azonban többé nem találkoztunk. (Ezt én, ámult hallgató érteni véltem, túl hasonló lehetett ez a két szikár, autonóm, felsőértelmiségi nő, nem vonzódtak egymáshoz.) Azonban magánéletük egy szeletét mégis megosztották: - Társnőm nem túl intellektuális, - dicsekedett vagy panaszkodott egyszerre a mi látogatónk Galgóczinak. - De az ágyban jó? - kérdezett vissza a nagy életismeretű írónő, és újra tapsra fakadt a ritkán kényeztetett hallgatóság.

Figyelmes és barátságos közönség gyűlt össze, amely meglepően hálás volt a nyílt és személyes pillanatokért, a filmek kedves poénjaiért, Szabó Judit verseiért, a példátlanul gazdag nőirodalmi könyvespultért, a létezésünket bizonyító képekért és a műhelybeszélgetésekért.

Az esti nagyfilm pedig egy leszbikus győzelemmel zárta a napot: Jeannette Winterson, mai jelentős leszbikus angol írónő önéletrajzi regényének filmváltozatát láthattuk, amelynek címét (A narancs nem az egyetlen gyümölcs) így magyaríthatnánk: Nem minden papsajt! A bigottan vallásos, rideg nevelőszülőknél sínylődő kislány számára a leszbikus szerelem lesz a megváltás: a teljesebb és boldogabb élet magas ígére...

Amelyet azonnal megpróbálhattunk valóra váltani az örökmozgónak tűnő LIFT Nagy Esti Mulatságán...

Gordon Agáta


altszoveg