Már nem tabu: Kézikönyv tanároknak a melegekről, leszbikusokról, biszexuálisokról és transzneműekről (2002)
 

Labrisz Leszbikus Egyesület gondozásában megjelent kötet előzménye az egyesület 2000-ben indított "Melegség és megismerés" című középiskolai programja, pontosabban ennek képzési anyagai és személyes tapasztalatai. A program keretében középiskolában és felsőoktatási intézményekben tartunk sikeres órákat a melegség témájában. Az indulás ugyanakkor jelentős és vegyes médiavisszhangot váltott ki. Politikai reakciókban sem volt hiány: a Parlamentben például 2001-ben egy MIÉP-es képviselő interpellált az oktatási államtitkárhoz, és felháborodásának adott hangot, amiért a program "a devianciára oktatja" a diákokat, s ezzel "veszélyezteti gyermekeink, leányaink egészséges életre, védett-óvott családi életre felkészítését". Az akkor hivatalban lévő államtitkár azzal nyugtatta meg képviselőtársát, hogy az iskolák nagy része úgyis "iktatta ezt a levelet (...) azaz a szemétkosárba dobta".

A Soros Alapítvány támogatásával most megjelent könyv elsősorban középiskolai tanároknak szól. Órai ötleteket, képzésre alkalmas feladatot tartalmaz. Beszél az önelfogadásról és a másik elfogadásáról, szülők és gyerekek kapcsolatáról, a melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzneműek történelméről, tartalmazza tanárok, diákok és szülők beszámolóit, irodalomórákra, fakultációkra ajánlott szövegeket, filmeket, jogi összefoglalót és szótárt.

Azon a sajnos még jellemző helyzeten próbál változtatni, hogy sem a heteroszexuális, sem a meleg, leszbikus, biszexuális vagy transznemű fiatalok nem találkoznak melegekkel, csak a velük kapcsolatos előítéletekről hallanak. Az iskolák a maguk módján hozzájárulnak ehhez: a meleg fiatalok közül sokan nem tudják elképzelni, hogy élhetnek diákként és felnőttként kiegyensúlyozott életet, a többiek pedig az előítéleteket és az elhallgatást tanulják meg, és aztán nem tudnak hogyan viszonyulni másokhoz, amikor kiderül, hogy ismerősük, barátjuk, testvérük, rokonuk, főnökük, munkatársuk, beosztottjuk vagy szomszédjuk meleg. Az iskolában előforduló csúfolódás sok esetben a melegséget vagy a melegnek tartott diákokat, tanárokat veszi célba; a "buzi" szó sokszor "egyszerű" töltelék- vagy szitokszóként hangzik el.

A program és a könyv célja tehát nem valamiféle szexuális felvilágosítás, hanem az, hogy segítsen olyan környezetet teremteni az iskolákban, diákok és tanárok között egyaránt, ahol tiszteletben tartanak mindenféle másságot, s ahol így meleg, leszbikus, biszexuális vonzalmai miatt sem érhet senkit, semmilyen formában bántalmazás. Segíteni próbál a pedagógusoknak abban, hogy megfelelően tudjanak reagálni, ha valakit szexuális orientációja miatt csúfolnak vagy zaklatnak, és tudjanak válaszolni, ha egy tanulónak kérdései vannak ezzel kapcsolatban. Igyekszik megismertetni a tanárokat, illetve a diákokat és családjukat a szexuális kisebbségekhez tartozó fiatalok számára alakult segítő szolgálatokkal és az elérhető szakirodalommal is.

Felelős szerkesztő: Sándor Bea
Szerkesztők: Béres-Deák Rita, Fenyvesi Klára, Hatfaludi Judit, Kis Márta, Móricz Kinga, Nussbaum Anna, Rózsa Judit

 

Adományozás

Támogasd Magyarország első leszbikus szervezetét!

Önkéntesség

Ha azonosulni tudsz céljainkkal és tetszenek a tevékenységeink, kapcsolódj be az egyesület munkájába, hogy alakíthasd a dolgokat, és benne légy abban, ami csak leszbikusokkal történhet! Tovább...

Labrisz-könyvek

Levelezőlista

Labrisz hírlevél

Név:  
E-mail cím:  
altszoveg