II. LIFT: a Népszabadság beszámolója

Ónodi Molnár Dóra, 2007. október 1.

Bensőséges hangulat, halk beszélgetés az asztaloknál. Teáscsészék zöreje, jó zenék. Ölelések, egymásra nézések. Két lány az egyik félreeső fotelban egymás kezét szorongatja, összebújnak. Egy ötvenes pár - teljesen hétköznapi asszonyok - odaadón, felszabadultan gabalyodik egymásba. Itt megtehetik, nem fújja senki a sípot, nem záporoznak feléjük tojások és szitokszavak, nem figyeli őket megannyi gyanakvó szempár. Legalább százan vannak, de az esti buliban még többen lesznek.

A rendezvény szervezői - a Labrisz Leszbikus Egyesület munkatársai - azt szeretnék, hogy rendszeresen jöjjön létre közös női tér képzőművészekkel, és általuk is láthatóvá váljanak a leszbikus nők. Ezért rendezték meg második alkalommal a Leszbikus Identitások Fesztiválját (a LIFT-et). A megnyitó különleges: Enyedi Ildikó filmrendező színes papírrepülőket dobott a közönség közé. Aki elkapta, kiment a színpadra, és mikrofonba olvasta a széthajtogatott papíron olvasható szöveget. Az ilyenformán "szétrepülő", világ felé küldött üzenetben a filmrendező köszönetét fejezte ki a fesztivál rendezőinek. Mint fogalmazott: a mozgalmi ember "fárasztó, szervez, vitatkozik, heverészés helyett habozás nélkül kész hülyét csinálni magából", de miattuk tehetünk meg rengeteg mindent - ma már triviálisnak tűnő dolgot - szabadon. Nekik köszönhetjük például az épülő bicikliutakat. "Érezzük jól magunkat a bőrünkben!" - hangzott a nap talán legfontosabb mondanivalója.

Mindenféle korosztályt látni, a legtöbben mégis késő húszasok, korai harmincasok. Talán ezért is volt a fesztivál legnépszerűbb műhelye a Gólya hozza? című, a gyerekvállalásról szóló beszélgetés. - Itt valóban több olyan hölgypár van, amelynek tagjai elhatározták, hogy gyereket akarnak - mondja az egyik résztvevő a majdnem kétórás műhely után. - Három lehetőségünk van. - Vagy egyedülálló nőként a mesterséges megtermékenyítést vállaljuk, vagy keresünk egy donort, lehetőleg barátot, aki spermát ad, vagy örökbe fogadunk, azt hazudva, hogy egyedül élünk - mondja. A hazugság minden esetben kötelező elem - fűzi hozzá szomorúan. A hazugság megalázó - mondják -, meg kell játszani egy hamis életet, ami nem az övék. Ráadásul a jog így nem védi őket: hiszen mi van, ha egyikük meghal? Ki örököl utána? Vagy ha új szerelemre lel? Fizetnie kell gyerektartást? Egyáltalán: lesz-e joga a gyerekhez?

A fesztivál melegjogi kerekasztal-beszélgetésén is a gyerekvállalással kapcsolatos témák kerülnek szóba legtöbbször. Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza azt mondja, több élettársi szerződést is készítettek hozzájuk forduló pároknak. Spronz félelmének adott hangot: mi lesz ezekkel a szerződésekkel, ha jogalkalmazóhoz kerülnek? Kiállják-e a próbát? Úgy véli, talán a vagyoni jog kikényszeríthető, de a szülői jogok biztosan nem. Pedig a gyermek legelemibb érdeke lenne, hogy ne egy emberre legyen bízva a sorsa.

- Hosszú ideig nem tudtam, hogy meleg vagyok, pedig a fiúkkal a szex soha nem volt jó, mégsem gyanakodtam - meséli Zsuzsa, aki harminc év körüli, és "tipikus, középosztálybeli nők által végzett irodai munkája van".

- Egy buliban aztán összejöttem egy lánnyal. Akkor éreztem: hazataláltam. De azért ez nem ilyen egyszerű. Az alkotmány kimondja, hogy ugyanolyan állampolgár vagyok, mint más. Egyenlő vagyok? Rohadtul nem. Nem házasodhatok, nem lehet gyerekem! Nem érem fel ésszel, hogyan lehetséges ez. Nézem a televíziót, egy szocialista politikust kérdeznek az SZDSZ javaslatáról, hogy a melegeket ugyanolyan jogok illessék meg, ha házasodnának vagy gyereket akarnak vállalni, mint a heteroszexuálisokat. A képviselőnő azt válaszolta: "erről még tárgyalások folynak, társadalmi vitára kell bocsátani". Ez neki politika, játék a szavazókkal, de nekem az életem!

Forrás: http://nol.hu/cikk/466125/


Adományozás

Programnaptár

altszoveg