Szvoren Edina megnyitóbeszéde a 10. LIFT-en

Kedves egybegyűltek, fesztiválozók! Tízoltók és tízoltófeleségek!

Mielőtt elmondanám a beszédet, muszáj néhány szót szólnom a beszédírás nehézségeiről. Ugyanis még sosem nyitottam meg semmit – ahogy a szervezőknek mondtam, amikor felkértek – boros és sörös palackokon kívül. Mondhatnám, nem fekszik a szerep.

Mivelhogy kíváncsi voltam az előző megnyitó-beszédekre, és begépeltem a „LIFT megnyitó beszéd” keresőszavakat, hamar kiderült, hogy a lift-beszéd, más néven elevator speech egy létező prezentációs technika, amiben ha hatékonyak akarunk lenni, akkor használnunk kell 1. különleges jelzőket, egymástól távol eső dolgok párosítását, 2. frappáns, kevésbé ismert idézetet, valamint, 3. meghökkentő tényt, statisztikát. (Azt hiszem, a kevésbé ismert idézeten ezzel túl is vagyok.) És persze legyünk rövidek.

Rossz a lelkiismeretem. Mostanáig kihátráltam szinte minden meghívás és kommunikációs helyzet elől, ahol a valóságról nem fikción keresztül kellett beszélnem. Hiszen egyrészt ezen a másik, valóságosabb nyelven elég rosszul beszélek. (Ha nem így lenne, nem kéne írnom.) Másrészt bevallom, nehéz felemelni a szavamat, szavunkat valamiért vagy valami ellen, amit természetesnek, vagy ha így pontosabb: emberinek gondolunk. Amennyire természetes és emberi, hogy mi, leszbikusok létezünk, épp annyira természetes és emberi, hogy aki gyenge vagy gyengének érzi magát, erősebben és hangosabban idegenkedik attól, aki tőle bármilyen tekintetben különbözik. Persze ez a bármilyen tekintet megérne egy misét. Hogy a tájékozódási vágy megszégyenítő diktátuma miként vezet ahhoz, hogy (ez itt a meghökkentő tény, statisztika helye) egy hozzánk 99 százalékban hasonló emberi lény személyiségében éppen a különböző 1 százalékot vegyük észre.

Személyes problémám, de valószínűleg sokan járnak hasonló cipőben ma Magyarországon, hogy ami törvényszerűnek, anticipálhatónak tűnik, ami tehát nem képes a puszta létével meglepni, bármilyen értelemben sarokba szorítani, azon spontán módon felháborodni (optimista verzió: annak örülni) sem vagyok képes. Az pedig nem kedvez a tettvágynak, ha – amint azt mindennapos önostorozásaim közepette gondolom – spontaneitást és őszinteséget alapvetően azonos fogalmaknak hiszem. Amikor tehát szándékom szerint villámló szemekkel nézek a cigányozó vásárlótársra, a valóság e furcsa megkésettsége miatt úgy érzem, egy kicsit hazudok. Amikor makkos cipőstől az IPhone-osig felszabadultan együttnevet egy vagonnyi utastársam, mert kalauzunk azt találta mondani: ezek – ti. a menekültek – rosszabbak, mint a nácik, valamint hogy fognak még afgánok ülni az asztalon is –, akkor én, aki a kenyérpirítótól is megijedek, halkan, igen halkan, és még annál is halkabban morgom, hogy szégyelljétek magatokat, s azt már csak gondolni merem, hogy: ismerlek titeket, kutyafejű tatárok, tudom, mit fogtok gondolni holnap, mondani holnapután. Szóval rossz a lelkiismeretem. Megjegyzem, a kenyérpirítóval sokat beszélgetek. Emelt hangon és őszintén. (Egymástól távol eső dolgok párosítása.)

Bár a valóságról könnyebb beszélni, ha rossznak tételezzük – legalábbis az írók ezt állítják –, mi ma ünnepelni gyűltünk össze. Ünneplünk, mert tombola és szépségverseny a söntés mögötti szobában ugyan nem lesz, de Lojzik úr, nyugalmazott tűzoltó – akarom mondani a meleg közösség egy kiváló tagja kitüntetést kap. Kaphatna tűzoltószekercét, de úgy sejtem, mást fog. Ünneplünk, mert ma Magyarországon a kisebbségek megítélése polarizálódik: tehát nemcsak romlik, javul is. Van pár napunk, hogy egy szemernyivel többet gondoljunk a javulásra, mint a romlásra. (Ez nekem nehezen megy, mondom néha a kenyérpirítómnak.) Ünnepelni fogunk, mert ahogy minden szubkultúra kultúra, minden kultúra szubkultúra is: amennyiben épp annyira leválaszt valami nagyobbról – legyen az társadalmi többség, hétköznapi valóság –, mint amennyire összeköt egy kisebb halmaz  teszem azt ibolyaillatú és szemipermeábilis tagjaival. (Hurrá, megvolt a meglepő jelző.) Tudom, gyakori menekülési forma a kívülről érkező fenyegetést, kellemetlenséget oly módon hárítani, a diszkomfort-érzést oly módon csillapítani, hogy érdeklődésünk, elveink, szélsőséges esetben pedig életünk érvényességi tartományát szűkebbre vonjuk. Éppen annyira szűkre, hogy a kutyafejű kalauzok és kutyafejű vásárlótársak ne férhessenek bele, és hogy (félve mondom, jóval halkabban, mint a kenyérpirítómnak): egy pár pillanatra elfelejtsük, hogy utas- és vásárlótársaink egyúttal polgártársaink.

De aki hisz abban, hogy a kultúra nem csak civilizáció és tehetetlenségi nyomaték, aki hisz abban, hogy egy kulturális fesztivál nem bezárkózás, hanem levegőbuborék, annak itt a helye. Lélegezzetek, kedves barátaim!

A jubileumi, tizedik tűzoltóbált ezennel megnyitom!

Szvoren Edina

Elhangzott 2015. november 6-án a Kossuth Klubban

Képek: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1658834044392365.1073741832.16...
Videó: https://www.facebook.com/liftfesztival/videos/1656187114657058/


Adományozás

Önkéntesség

Ha azonosulni tudsz céljainkkal és tetszenek a tevékenységeink, kapcsolódj be az egyesület munkájába, hogy alakíthasd a dolgokat, és benne légy abban, ami csak leszbikusokkal történhet! Tovább...

Programnaptár

Naptár


Levelezőlista

Labrisz hírlevél

Név:  
E-mail cím:  
altszoveg