Törley Katalin megnyitója a 14. LIFT Fesztiválon

Törley Kata LMBTQ kérdésben is nyilvánosan állást foglalt 2021-ben, a propagandatörvény bevezetése kapcsán. Kijelentette, hogy polgári engedetlenség keretében a megszavazott homofób törvényt szándékosan és tudatosan meg fogja szegni. „Beszélni fogok 18 év alatti fiataloknak LMBT+ témákról, sőt, el fogom mondani nekik azt is, hogy az önazonos élet elengedhetetlen alapfeltétele a lelki egészségnek. Tevékenységemet nyíltan fogom kifejteni, az esetleges jogi retorziókkal pedig minden lehetséges jogi, illetve polgári engedetlenségi eszközzel szembe fogok szállni. Minden jó érzésű honfitársamat ugyanerre biztatom!”

 

 

 

Jó estét mindenkinek! 

Van egy kedvenc népdalom… Igen-igen, nekünk, megveszekedett fővárosi ilyen-olyan … kozmopolitáknak is lehet kedvenc magyar népdalunk. És ezt most el is dúdolom nektek, rá fogtok ismerni, ki így, ki úgy.

Én vagyok az, aki nem jó,

Fellegajtó nyitogató.

Nyitogatom a felleget, a felleget,

Sírok alatta eleget ....

Édesanyám rózsafája,

Engem nyílott utoljára.

Bár sohase nyílott volna, nyílott volna

Maradtam volna bimbóba ...

Ugye, hogy ráismertek? Ki magára a dalra, ki a dallamra, ki pedig azokra az érzésekre, amiket a szöveg hordoz.

Ki ne gondolta volna közülünk, hogy ő az, aki nem jó, s bár sohase nyílott volna. S hányan érezhetik mindezt ezen a termen kívül is. Hiszen elég, ha valaki rossz helyre születik, ha hajléktalanságba kényszerül, ha romaként él ebben az országban, ha szexuális kisebbséghez tartozik, ha fogyatékossággal él, ha a többségtől eltérő véleményt fogalmaz meg. Sőt. most már az is elég, ha tanár az ember. Vagy az ember lánya… És máris érezheti magán a társadalom egy részének, a környezete egy részének rosszallását, haragját, idegenkedését, kézlegyintését, vállrándítását, szúrós tekintetét, elfordulását, kirekesztését, gyűlöletét…

S akkor, a belénk nevelt kisebbrendűségi érzés elkezd mocorogni: én vagyok az, aki nem jó, bár maradtam volna bimbóba, rejtve, hibásan.
 

Hát NEM! Ezt ne!
 

Lehetünk ugyan ellenszélben, de pontosan tudnunk kell, hogy nem vagyunk hibásak, nem mi vagyunk a hibásak – legalábbis a fenti esetekben –, hogy az, hogy emelt fővel, szabadon, az értékeink, az emberi és szakmai méltóságunk szerint kívánunk élni, jár nekünk.

Jár nekünk, de pont az ellenszél miatt jelenlétre, részvételre, kiállásra van szükség.

Ti, azzal, hogy eljöttetek erre a fesztiválra, már meg is tettétek a leglényegesebb lépéseket. Jelen vagytok, részt vesztek, emelt fővel kiálltok.

Amikor körülnézek ebben a bántalmazott társadalomban, amikor jelenlétet, részvételt, kiállást keresek, furcsa módon mindenhol női többséget látok: a múzeumokban, a kiállításmegnyitókon, a színházakban, a filmvetítéseken, a segítő civil szervezetekben, az aktivista körökben – bár nem vezettem erről statisztikát, és nem tudom, készült-e ilyen irányú kutatás – nők vannak többségben. Mintha az egymás felé fordulás, a cselekvő jelenlét, a hatékony részvétel, a civil kurázsi jobban, de legalábbis valamivel láthatóbban működne a nők körében. Mintha az ellenszél inspirálna minket.

Egy olyan országban, ahol sokan még mindig ásatag paternalista elvárásokat támasztanak, ahol a hatalom bántalmazza az állampolgárait, ahol pöffeszkedő Döbrögik akarják megmondani, hol a nők helye, mikor és hányat szüljenek, kivel és hogyan éljenek, kit szeressenek, ahol az állam a bugyinkban és a méhünkben turkál, és ki akarja sajátítani és közben darabárunak, közjószágnak tekinti a gyerekeinket, ahol a szivárványcsaládoknak bujkálniuk kell, s ahol ugyanakkor szégyen, ha valaki nem akar gyereket, ott van is dolgunk.

Mindannyian szabad és boldog országban szeretnénk élni, szabadon és boldogan. Szabadság és boldogság – fellengzősnek tűnhetnek ezek a szavak, de amikor hiányt szenvedünk szabadságból és boldogságból, akkor eltűnik a pátosz, és a szükség küzdést szül.

A küzdés pedig jelenléttel, részvétellel, kiállással kezdődik. Hiszen nem akarunk mást, mint szabadon boldognak lenni, szabadon szeretni, szabadon választani – partnert és parlamenti képviselőt –, szabadon gyakorolni hivatásunkat legjobb szakmai meggyőződésünk szerint, szabadnak és boldognak tudni gyerekeinket a családban és az iskolában, megadni mindenkinek az emberi méltóságához való jogot és hozzáférést, szolidárisan egymás felé fordulni.

Amíg viszont ez nem természetes, amíg mindez nem adott, addig minden alkalmat meg kell ragadnunk azért, hogy ez a világ megteremtődjön. Én például tüntetéseket szerveztem és szervezek, polgári engedetlenséget szerveztem, s részt vettem benne, fórumokat tartok, beszélgetek, nyilvánosság elé állok, s itt vagyok a LIFT Fesztiválon, hogy ötvenes forradalmárnőként találkozzak más nőkkel ellenszélben. Mert meggyőződésem, hogy a fesztiválon való részvétel is jelenlét és kiállás, s hogy a céljaink rengeteg ponton találkoznak. Azzal, hogy szabadon és boldogan jól érezzük magunkat ma este és a következő pár napban, hogy részt veszünk a programokon és figyelünk egymásra, hogy közösséget alkotunk, folyamatosan az ország szabadságáért és a boldogságáért teszünk.

Kedves fellegajtó nyitogató társaim!

Nyitogassátok tovább a felleget, és nyíljatok, nyíljatok azon a bizonyos rózsafán!

S most, október 13-án pénteken megnyitom a 14. LIFT fesztivált, ami 15-éig tart.

Érezzétek nagyon jól magatokat!